Általános szerződési feltételek

1. Bevezető – Definíciók, fogalommeghatározások és rendelkezések

1.1. Weboldal : internetes hozzáférési pont, a www. cardium.hu domain név alatt elérhető weblap, a Kovács Pince Tök Kft. kizárólagos tulajdonát képező, és a Kovács Pince Tök Kft. által üzemeltetett weboldal, beleértve a Weboldalhoz tartozó-, és/vagy azzal bármely módon összefüggő funkciót, mobil applikációt.

1.2. Látogató / Ügyfél / Felhasználó: a Weboldalt, illetve annak bármely funkcióját bármilyen módon igénybe vevő fél. Az a természetes- vagy jogi személy, aki/amely a Weboldalon keresztül, e-mailes, telefonos, személyes megkeresés vagy egyéb módon kapcsolatba lép vagy lépett a Kovács Pince Tök Kft-vel szolgáltatásainak – lehetséges - igénybe vétele céljából, és ennek keretében megadja az adatkezelési-, adatvédelem Tájékoztatóban felsorolt adatait, illetőleg jogi személy esetén a természetes személy képviselője és/vagy kapcsolattartója személyes adatait.

1.3. Vásárló: a Weboldal szolgáltatásait igénybe vevő azon Látogató / Ügyfél / Felhasználó, aki a Weboldalon értékesített termékből legalább egy darabot, legalább egy alkalommal megvásárol. Vásárló lehet természetes személy, aki 18. életévét legkésőbb a termék megrendelésének napján betöltötte vagy az a jogi személy, vállalkozás (Ptk. 8:1.§4.), amely törvényes képviselője vagy meghatalmazottja útján eljárva kereskedői tevékenysége keretén belül, vagy céges felhasználásra rendelést ad le, és minden esetben a saját, vagy az általa képviselt gazdálkodó szervezet nevében, valós felhasználói adatai, illetve elérhetőségei megadásával rendelét megerősíti.

1.4. Termék: a Weboldalom értékesített bármely kézzel fogaható, materiális szolgáltatás, mely a Látogató / Ügyfél / Felhasználó céltudatos tevékenységének befejezett eredménye.

1.5. Webshop/webáruház: a Weboldalon értékesített termék megvételéhez létrehozott vásárlási felület, online bevásárló kosár tartozik hozzá, amelybe virtuálisan pakoljuk bele a megvásárolni kívánt árut, árukat.

1.6. Üzemeltető: a Weboldal üzemeltetője, az impresszum részben nevesített gazdasági társaság.

1.7. Szerződés : a Kovács Pince Tök Kft. és a Látogató közötti megállapodás feltételeit és kondícióit tartalmazza (Általános felhasználási feltételek), valamint a Kovács Pince Tök Kft. és a Látogató szerződéses jogviszonyát szabályozza.

Az Általános felhasználási feltételek az egyes számra történő minden hivatkozása a többes számot is magában foglalja, és fordítva. A határozott névelőre való minden hivatkozás a határozatlan névelőt is magában foglalja, és fordítva.

1.8. Felek: A Kovács Pince Tök Kft. és a Látogató együtt.

1.9. Eljáró hatóságok : hatáskörrel és illetékességgel rendelkező közigazgatási szervek.

1.10. Vonatkozó törvény : lentebb taglalt és nevesített jogszabályok és törvények, és jelen dokumentumban nem szabályozott jogviták esetén a PTK. vonatkozó passzusai az irányadóak.

1.11. Szerződéskötés helye : a Vállakozás székhelye.

1.12. Vis major : (elháríthatatlan akadály) minden olyan körülményre vagy helyzetre vonatkozik, amely az adott személy szokásos hatókörén kívül esik, és amely az adott fél szerződéses kötelezettsége teljesítésének késését vagy meghiúsulását okozza, és amely az általános felhasználási feltételek esetében magában foglalja a természeti katasztrófákat, állami korlátozást (beleértve adott engedély megtagadását vagy törlését, amennyiben ezen megtagadás vagy törlés nem az érintett fél hibája), háborút, népi zavargást, lázadást, terrorista cselekményt, tüzet, robbanást, árvizet, lopást, szándékos károkozást, sztrájkot, hozzáférés megakadályozását, és/vagy bármely egyéb olyan okot, amely kívül esik az érintett fél hatókörén.

1.13. Intellektuális Vagyon : A Weboldalunk teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A Weboldalon található valamennyi dokumentumban lévő összes üzleti védjegy, jelzés és név, valamint ábra, grafika, szöveg, koncepció és módszer a Kovács Pince Tök Kft. kizárólagos tulajdonát képezi. A Látogató nem használhatja fel kereskedelmi céllal vagy bármely más módon az Intellektuális Vagyont, kivéve a Kovács Pince Tök Kft. írásos hozzájárulásával, engedélyével, enélkül tilos a weboldalunkon található képi, illetve írásos tartalom egésze, vagy csak egy részének bármely formában történő másolása, átruházása, terjesztése, reprodukció létrehozása. Ezenkívül a nyilvánosság számára elérhetővé tenni, nyomtatott formában tárolni, amennyiben a személyes használat mértékét meghaladja.

2. Általános rendelkezések

2.1. A Kovács Pince Tök Kft. által működtetett Weboldal, valamint az ahhoz kapcsolódó mobil alkalmazások, beleértve a Weboldalhoz tartozó-, és/vagy azzal bármely módon összefüggő funkciót, valamint az azon található információk, anyagok, a rajta található linkek használatának szabályait meghatározó Szerződés.

Amennyiben ennek ellenkezője a Kovács Pince Tök Kft. által írásban nem kerül rögzítésre, a Weboldal és annak bármely funkcióinak használatával kapcsolatban a Kovács Pince Tök Kft. és a Látogató között fennálló kapcsolat jellegét jelen Szerződésben rögzítettek határozzák meg.

2.2. A Weboldal használatának megkezdése előtt a Látogató köteles figyelmesen elolvasni és tudomásul venni a Szerződésben foglaltakat és az Adatkezelési tájékoztatóban szereplő Adatvédelmi irányelveket. A Weboldal megnyitásával a Látogató elismeri, hogy elolvasta, megértette, tudomásul vette és elfogadta a Szerződésben lefektetett irányelveket.

2.3. A Kovács Pince Tök Kft. fenntartja a jogot, hogy a Szerződést egyoldalúan bármikor frissítheti, módosíthatja, szerkesztheti és kiegészítheti, szükség esetén annak üzemltetését felfüggesztheti.

2.4. A Kovács Pince Tök Kft. javasolja a Látogatók számára a Weboldal teljes tartalmának rendszeres áttekintését. A Weboldal használatával a Látogató elfogadja jelen Szerződésben foglaltakat, illetve annak bárminemű megváltoztatását, függetlenül attól, hogy észlelte-e a legutóbbi látogatása óta történt változásokat.

2.5. A Kovács Pince Tök Kft. nem köteles annak ellenőrzésére, hogy minden Látogató a Szerződésben foglaltak szerint használja-e a Weboldalt. A Szerződés mindenkor érvényes változata minden esetben az, amely a Weboldalon aktuálisan elérhető!

2.6. A Weboldal kizárólag törvényes célokra, kizárólag a Szerződésben meghatározottak szerint használható fel! A Weboldal tartalmának, illetve bármely részének továbbítása, tartalmának másolása, másodlagos publikálása vagy tárolása szintén a Weboldal Szabályzatába ütközik, a Kovács Pince Tök Kft. irányelveivel ellentétes, így ezen tevékenységek bármelyike a vonatkozó törvények értelmében harmadik fél számára szigorúan tilos!

A Weboldalon található bármely olyan jellegű információ további felhasználása, amely sérti a Kovács Pince Tök Kft. szerzői jogait, Intellektuális Vagyonát, vagy a márkanevet, amely üzleti titkot, vagy szellemi tulajdonjogot sért, a Weboldal használatával összefüggésben tiltott az obszcén nyelvezet használata, a fiatalkorúak személyiségfejlődésére károsnak tekinthető tevékenységek, illetve azon tevékenységek, amelyek kimerítik a bűncselekmény, illetve a zaklatás fogalmát, rágalmazó vagy becsületsértő, adatvédelmi elvekkel ellenkező, a magánszférát sértő, félrevezető, megtévesztő.

2.7. A Kovács Pince Tök Kft. fenntartja a jogot, hogy a szabályzatot be nem tartó Látogató ellen polgári pert indítson.

3. Brand, szolgáltatások

3.1. CARDIUM Borászat, Kovács Pince Tök: A Kovács Pince – 22 éves múlttal a háta mögött – 2019-ben új arculattal, Cardium márkanéven, Monostori Balázs szakmai irányításával jelent meg a piacon.

3.2. CARDIUM márkanév: A Cardium márkanév jelentése szívkagyló.

3.3. Szolgáltatások:

a. Palackos és folyóbor értékesítés

b. Rendezvényszervezés

c. Csapatépítő tréningek

d. Családi- és céges rendezvények

e. Zártkörű vacsorák

f. Terembérlet

A szolgáltatásokról, árakról, részletekről a Látogató a kapcsolat menüpontban lévő elérhetőségeken érdeklődhet.

3.4. A Weboldal bármely internethasználó részére regisztráció nélkül hozzáférhető tartalmakat biztosít. Az oldalon többek között a látogatók megismerik a társaságot és annak 3.3 pontban taxatív felsorolt szolgáltatásait, továbbá lehetősége nyílik 3.3. pont a. alpontjában nevesített Termék megvásárlására a Webshopon keresztül.

3.5. A Termék vásárlás folyamata, a webshop működése, fizetési folyamat

A Vásárló a Boraink menüpontban a Webshopon keresztül egy vásárlási folyamat alkalmával terméket rakhat a kosárba. A termékek megvásárlása során kiválaszthatja a termékek darabszámát. A Webshop kosarának tartalma a megrendelés elküldése előtt a kosár ikonra kattintva bármikor változtatható, a bevitt adatok módosíthatók, törölhetők, mindaddig, amíg a Vásárló el nem küldi megrendelését.

A Termék vásárlási folyamat lezárása során a Webshop kosarában elkülönülten jelenik meg a Termék/ek ára. A Webshopon a terméklistában és a termékek adatlapján feltüntetett ár az adott termék fogyasztói ára, amely tartalmazza a mindenkori általános forgalmi adót, de nem tartalmazza a házhozszállítás költségét, amely a megrendelt termékek összsúlyának és a kiszállítás módjának függvényében kerül felszámításra, továbbá az utánvétel költségét, amennyiben a kiválasztott fizetési mód utánvétel.

A vásárlási folyamatot befejezéséhez fizetési modul nincs beépítve a webshopba, rendelési szándékét egy emailes rendszeren keresztül rögzítjük, így az abban szereplő adatok alapján cégünk képviselője felveszi a Vásárlóval a kapcsolatot a rendelés véglegesítése előtt.

A Vásárló a rendelés leadásával elfogadja a jelen dokumentumban foglaltakat. Az itt leírtak be nem tartása esetén szerződésszegést követ el, és az ezzel okozott károkért kártérítési felelősség terheli.


3.6. Felelősségvállalás: A megrendelésért a termék kézhezvételéig teljes körű felelősséget vállalunk. A hibás vagy sérült termék kiszállítása esetén az átadás-átvételkor jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyvet a Kovács Pince Tök Kft. 5 munkanapon belül megvizsgálja, és jogos reklamáció esetén haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a Vásárlóval, és az ismételt kiszállítást többletköltség felszámolása nélkül teljesíti. Az új, egyeztetett időpontban, de legkésőbb 5 munkanapon belül cseréljük vagy pótoljuk a terméket saját költségünkre. Ha a Vásárló a hibás szállítás vagy a termék szállításkori sérülése miatt eláll a megrendeléstől, akkor a már megfizetett termék ellenértékét – amennyiben a hibás termék visszaszállításra került – 14 napon belül visszafizetjük. A termék átvételét követően a szállítással kapcsolatos reklamációkat nem áll módunkban elfogadni.

Megalapozatlan kifogás esetén a felmerülő költségek a Vásárlót terhelik.

3.7. Termék átvétele: A Vásárló vállalja, hogy a termék átvételéről és árának kifizetéséről a megrendelésben foglaltak szerint gondoskodik, azzal, hogy azt a Vásárlónak nem szükséges személyesen átvenni, ugyanakkor a terméket csak 18. életévét betöltött személy veheti át.

A vételár teljes kifizetésig az áru a Kovács Pince Tök Kft. tulajdonában marad. Ha a Termék a vételár teljes kifizetését megelőzően mégis – bármely okból – a Vásárló birtokába kerül, felelősséggel tartozik a Kovács Pince Tök Kft. irányába a károk megtérítésére.

4. Szellemi tulajdon

4.1. A Kovács Pince Tök Kft. előzetes írásbeli engedélyének hiányában a Látogató nem jogosult a Weboldal, illetve az azon megjelenített Termékek bármely részének vagy egészének másolására, módosítására, hamisítására, reprodukálására.

4.2. Abban az esetben, amennyiben a 4.1 pontban említett kikötések bármelyike megszegésre kerül a Látogató által, úgy a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok megsértése miatt a Kovács Pince Tök Kft. rendőrségi feljelentést tesz, kártérítési eljárást indít.

5. A Weboldalon elhelyezett linkek (partnerek)

5.1. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Weboldal megtekintését követően az azon szereplő linkek (továbbiakban: meglátogatott harmadik fél weboldalak) akár szándékos, akár véletlenül történő meglátogatása a Kovács Pince Tök Kft-től teljesen függetlenül történik, ezért a Kovács Pince Tök Kft. semmilyen tekintetben nem tartozik felelősséggel a további weboldalak szándékos vagy véletlenül történő meglátogatásának bárminemű következményért.

5.2. Amennyiben a Látogató és a fent leírt módon általa meglátogatott weboldalak között bármilyen jellegű vita merülne fel, abba a Kovács Pince Tök Kft. semmilyen módon nem vonható be.

6. A kapcsolat jellege

Jelen Szerződés elfogadása által semmilyen partneri, illetve üzleti kapcsolat nem jön létre a Weboldal és a Látogató között.

7. Jogi megfelelőség

7.1. A Látogatónak kötelessége megfelelnie a lakóhelye, illetőleg a tartózkodási helye szerint illetékes joghatóság jogszabályainak. A Kovács Pince Tök Kft. nem vállal felelősséget a Látogató Weboldallal kapcsolatos semmilyen tevékenységével kapcsolatban sem.

7.2. A Felek között a megállapodással kapcsolatban fennálló esetleges jogviták esetében kizárólag a szerződéskötés helye szerinti joghatóság jogosult dönteni.

8. Üzemeltető jogai és kötelezettségei

8.1. Üzemeltető minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a Weblap szolgáltatásainak folyamatos működését és funkcióinak elérhetőségét, információk frissítését, de nem vállal felelősséget a rajta kívül eső okokból bekövetkező hibákért (szerver-leállás, internet-kapcsolat megszakadása, akadozása).

8.2 . Üzemeltető kötelezettsége a Weblapon megjelentett adatait, szolgáltatásait naprakészen tartani, az esetleges módosításokat átvezetni, módosítani. Üzemeltető joga az ügyfelekkel való kapcsolattartás, az általa megadott adatok hitelessége.

8.3. Az üzemeltető és tulajdonosa(i) olyan károkért nem tartozik, nem tartoznak felelősséggel, amelyek a weboldal használatával, hiányosságaival, hibáival, használhatatlanságával, rosszindulatú vírusok, tartalmak, adatátviteli hibáiból adódnak. Továbbá harmadik személy által publikált, információk, fájlok, irományok, nyomtatott anyagok, amelyek a weboldalunkkal kapcsolatban hozhatóak.

8.4. Elállási jog

A Termék online vásárlása során a Vásárlót a 45/2014. (II. 26.) Kormány rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól alapján megilleti a vásárlástól számított 14 napon belüli elállás joga, mely azt jelenti, hogy indokolás nélkül visszaküldi a terméket, és ezen esetben a termék ára és a szállítási díj is visszajár abban a formában, amiben fizette a terméket.

Fogyasztó a Ptk. alapján a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy, (így jelen esetben minden olyan természetes személy/magánszemély Ügyfél, aki nem egy vállalkozás részére vásárolja meg az adott, általa kiválasztott terméket).

Vállalkozás a Ptk. alapján a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy.

Az elállási jog azt jelenti, hogy internetes vásárlás esetén – azaz interneten (távollevők között) megkötött szerződés esetén jogszabályi felhatalmazás (lásd: Kormányrendelet, fentebb) alapján az Ügyfél/Fogyasztó egyoldalúan, indokolás nélkül visszaléphet és az általa vásárolt termék visszaküldése esetén az eladótól kérheti az általa fizetett összeg (így a termék vételára és a szállítási költség) visszatérítését. Az elállási jog kompenzálja azt, hogy a vásárlás előtt az Ügyfélnek/Fogyasztónak/Vásárlónak nem volt lehetősége a termék megvizsgálására, megtekintésére.

Az elállási jog az Üzemeltetővel szemben illeti meg az Ügyfelet/Fogyasztót/Vásárlót, azaz akitől a terméket vásárolta.

A Vásárló jogosult a fogyasztó és a Kovács Pince Tök Kft. közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet értelmében a termék adásvételére irányuló szerződés esetén

a. a terméknek,

b. több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek,

c. több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,

a Vásárló vagy az általa megjelölt harmadik személy általi átvételének napjától számított 14 napon belül (a továbbiakban: „Elállási Időszak”) a szerződéstől indokolás nélkül elállni.

Ha a Vásárló elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni postai vagy elektronikus úton küldött levél útján a Kovács Pince Tök Kft. részére az Elállási Időszak alatt.

A Vásárlót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát a jelen pontban meghatározott rendelkezéseknek, illetve a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. Ha a Vásárló a megjelölt határidőben, minden kétséget kizáróan igazolható módon nem küldi meg Elállási nyilatkozatát, ez úgy minősül, hogy a Vásárló nem teljesítette az elállási jog gyakorlásához szükséges feltételeket, ezért a szerződése nem kerül felbontásra, szerződése továbbra is hatályban marad.

Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mailen keresztül történő értesítés esetén az e-mail elküldésének időpontját veszi figyelembe a Kovács Pince Tök Kft. a határidő számítás szempontjából.

A Vásárló határidőben gyakorolja elállási jogát, ha az Elállási Időszak lejárta előtt 14 nappal elküldi Elállási nyilatkozatát a leírtak szerint a Kovács Pince Tök Kft. részére.

A Vásárló elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Kovács Pince Tök Kft részére késedelem nélkül, de legkésőbb Elállási nyilatkozatának közlésétől számított 8 napon belül visszaküldeni. A határidő megtartottnak minősül, ha a Vásárló a 8 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a Terméket.

A Termék visszaküldésének költsége a Vásárlót terheli. A Kovács Pince Tök Kft-nek az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A Termék visszaküldésének költségén kívül az elállás kapcsán a Vásárlót semmilyen más költség nem terhel.

A Vásárlót nem illeti meg az elállás lehetősége, amennyiben a termék csomagolását (karton) felbontotta, vagy az a Vásárlónak felróhatóan megsérült.

Jogszerű elállás esetén és a termék visszavétele után a Kovács Pince Tök Kft. legkésőbb az elállás és a termék beérkezésétől számított 14 napon belül visszatéríti a Vásárló által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Vásárló az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott), kivéve ha a terméket saját maga szállítja vissza.

Tájékoztatjuk, hogy a megrendelés (ajánlat) visszaigazolása előtt megilleti a Vásárlót a megrendelés (ajánlat) visszavonásának a joga. Tájékoztatjuk továbbá, hogy az elállási jogát a szerződés kötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja.

A Vásárló az elállási jogát a fenti Kormányrendeletben található nyilatkozat-minta felhasználásával, az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, azaz a Kovács Pince Tök Kft. részére e-mail útján vagy postai úton történő megküldésével gyakorolhatja.

A nyilatkozatból egyértelműen ki kell tűnnie a Vásárló elállási szándékának.

Nyilatkozat-minta – jogszabályi hivatkozás, „(1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. Rendelethez)

Elállási/Felmondási mintatájékoztató

Elállási/Felmondási jog

Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, Ön jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.

Az elállási/felmondási határidő az (1....) .

Ha Ön elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre: (2...). Ebből a célból felhasználhatja a mellékelt elállási/felmondási nyilatkozat-mintát is. (3....)

Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.

Az elállás/felmondás joghatásai

Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. (4.....)

(5 ....)

(6 ....)

Útmutató az elállási/felmondási mintatájékoztató kitöltéséhez:

(1.....) Illessze be a következő idézőjelbe tett szövegek egyikét:

a) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén: „a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap elteltével jár le”;

b) termék adásvételére irányuló szerződés esetében: „attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.”;

c) több termék szolgáltatásakor: „attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó termék átveszi.”;

d) több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor: „amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi.”; e) termék meghatározott időszakon belüli rendszeres szolgáltatására vonatkozó szerződés esetében: „attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy átveszi az első terméket.”

(2.....) Illessze be vállalkozása nevét, postai címét, és - ha van - telefonszámát, telefax-számát és elektronikus levelezési címét.

(3.....) Ha Ön lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy elektronikusan az Ön weboldalán töltse ki és nyújtsa be elállási/felmondási nyilatkozatát, illessze be a következő szöveget: „Ön internetes oldalunkon is [beillesztendő az internetes cím] kitöltheti az elállási/felmondási nyilatkozat-mintát vagy benyújthatja az elállási/felmondási szándékát egyértelműen kifejező egyéb nyilatkozatát. Ha Ön emellett dönt, az elállás/felmondás megérkezését tartós adathordozón (például elektronikus levélben) haladéktalanul visszaigazoljuk Önnek.”

(4.....) Termék adásvételére irányuló szerződés esetében, ha Ön nem ajánlotta fel, hogy a terméket elállás esetén visszafuvarozza, illessze be a következő szöveget: „A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.”

(5.....) Ha a fogyasztó a szerződés alapján terméket vett át

a) az alábbiak közül illessze be a megfelelőt:

- „A terméket visszafuvarozzuk Öntől.”, vagy

- „Ön köteles számunkra vagy .... [illessze be a termék átvételére Ön által feljogosított személy nevét és postai címét, ha van ilyen személy] számára a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.”;

és

b) illessze be a megfelelőt:

ba) „A termék visszaküldésének költségeit mi viseljük.”, vagy

bb) „A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.”, vagy

bc) Távollévők között kötött szerződés esetében,ha Ön nem ajánlja fel a termék visszaküldési költségének viselését, és a termék jellegéből adódóan postai küldeményként nem adható fel: „A termék visszaküldésének közvetlen költségét - azaz... [illessze be az összeget] fuvarozási költséget - Ön viseli.”; vagy ha a termék visszaküldésének költségét ésszerűen nem lehet előre kiszámítani: „A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli. E költségek legmagasabb becsült összege... [illessze be az összeget].”, vagy

bd) Ha üzlethelyiségen kívül kötött szerződés esetében a terméket a szerződés megkötésekor a fogyasztó otthonába fuvarozták és a termék jellegéből adódóan postai küldeményként nem adható fel: „A terméket saját költségünkön magunk fuvarozzuk vissza.”;

és

c) illessze be az alábbiakat: „Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.”

(6.....) A szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében az alábbi szöveget illessze be: „Ha Ön kérte, hogy a felmondási határidőn belül kezdődjön meg a szolgáltatás teljesítése, felmondása esetén Ön köteles megtéríteni számunkra a szerződés megszűnésének időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget. Hasonlóképpen visszatérítjük az Ön által nyújtott ellenszolgáltatás azon részét, amely meghaladja az általunk nyújtott szolgáltatás ellenértékét.”

2. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez

Elállási/Felmondási nyilatkozatminta

(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett: *

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: *

Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: *

A fogyasztó(k) neve:

A fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

Kelt”

8.5. Az Üzemeltető által viselt költségek

Amennyiben a Vásárló eláll a szerződéstől, az Üzemeltető haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 naptári napon belül köteles visszatéríteni az Ügyfél/Fogyasztó részére a termék vételárát és a szállítási költséget az Ügyfél/Fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon, kivéve, ha az Ügyfél kifejezetten beleegyezett abba, hogy az Üzemeltető más fizetési módot alkalmazzon.

Az Üzemeltető mindaddig visszatarthatja az Ügyfélnek fizetendő összeget (termék vételára +szállítási költség), amíg a terméket az Ügyfél vissza nem küldte/szolgáltatta az Üzemeltető részére.

8.6. Üzemeltető fenntartja a jogot, hogy jelen Általános Szerződési Feltételeket, az elérhető szolgáltatásokat és a szolgáltatások díjait egyoldalúan módosítsa. Módosítás esetén Üzemeltető a változásokat a Weboldalon jól látható helyen közzéteszi.

8.7. Üzemeltető és Ügyfél megállapodnak, hogy a közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján rendezik. A nem érintett kérdések tekintetében a Polgári Törvénykönyv rendelkezései, továbbá a vonatkozó jogszabályok előírásai az irányadóak. A szerződő felek Üzemeltető székhelye szerinti, az adott ügyben hatáskörrel rendelkező bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.

9. Jogi nyilatkozat

9.1. Garanciák és reprezentációk

9.1.1. A Kovács Pince Tök Kft. nem vállal felelősséget, illetve garanciát (explicit vagy implicit) arra, hogy a Weboldal tartalma pontos és/vagy alkalmas egyéb, bármilyen más, nem ezen Szerződés hatálya alá eső szabályozás elrendelésére.

9.1.2. A Weboldal használata teljes egészében a Látogató kockázata. A Weboldalon lévő termékek rendelésére kizáróla a 18. életévét betöltött magánszemély vagy vállalkozás képviselője jogosult.

9.1.3. A Kovács Pince Tök Kft. nem garantálja, hogy a Weboldal működése teljes mértékben kielégíti a Látogató igényeit, valamint nem garantálható az oldalhoz való hozzáférés folyamatossága, a Weboldal hibamentessége, a frissítések folyamatossága, a Weboldal működéséhez használt szoftverek tökéletes működése, a Weboldal vírus-, illetve bugmentessége, a Weboldalon található adatok illetve bármely funkció vagy bármilyen, a Weboldalon megtalálható egyéb információ pontossága, illetve megbízhatósága. A Látogatók, akik úgy döntenek, hogy megnyitják a Weboldalt, mindezt saját kezdeményezésükre és felelősségükre teszik a tartózkodási helyük szerinti ország jogszabályainak felelős betartása mellett, amennyiben a tartózkodási helyük szerinti ország törvényei azt lehetővé teszik.

9.1.4. A Weboldalon előfordulhatnak linkek, illetve hivatkozások harmadik fél weboldalakra és/vagy hirdetésekre és/vagy tartalmakra. Ezen harmadik fél weboldalak, hirdetések, tartalmak bármilyen jellegű felhasználása a Látogató saját szabad akaratából történik, a Kovács Pince Tök Kft-t ezekkel kapcsolatban semmilyen felelősség nem terheli. A Kovács Pince Tök Kft. a Weboldalon harmadik fél által elhelyezett információkért, azok pontosságáért, hozzáférhetőségéért, a Weboldalról átirányított egyéb domaineken elhelyezett szöveges vagy grafikai tartalmakért semmilyen jellegű garanciát (implicit vagy explicit) nem vállal.

9.2 . Szavatosság

A Kovács Pince Tök Kft. a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény által kötelezően előírt kellék-, és termékszavatosságot vállalja, azzal, hogy a termékhez jótállás nem kapcsolódik.

Egy termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

9.3. Kellékszavatosság

A Vásárló a Kovács Pince Tök Kft. hibás teljesítése esetén a Kovács Pince Tök Kft-vel szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szabályai szerint.

A Vásárló – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Kovács Pince Tök Kft. számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést a Vásárló nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Kovács Pince Tök Kft. költségére a Vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

A Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Kovács Pince Tök Kft-vel.

A Vásárló közvetlenül a Kovács Pince Tök Kft-vel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Vásárló igazolja, hogy a terméket a Kovács Pince Tök Kft-től vásárolta (számla bemutatása ellenében).

A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Vásárló köteles bizonyítani, hogy az általí felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Ha a Vásárló a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

9.4. Termékszavatosság

A termék hibája esetén a fogyasztónak minősülő Vásárló – választása szerint – a 9.3. pontban meghatározott kellékszavatossági jogot vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

A termék hibája esetén a Vásárló követelheti a Kovács Pince Tök Kft-től, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy - ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges - a terméket cserélje ki.

A kicserélt termékre, kijavítás esetén a termék kijavítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági kötelezettség a Kovács Pince Tök Kft-t terheli.

A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a Vásárlónak kell bizonyítania.

Termékszavatossági igényét a Vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. A Megrendelő a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a Kovács Pince Tök Kft-vel közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Vásárló felelős.

A Vásárló a termékszavatossági igényét az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja.

A Ptk. értelmében gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója is.

A gyártó, forgalmazó kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

- a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak, forgalmazónak a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

10. Veszteség vagy kár

10.1. A Kovács Pince Tök Kft. nem felelős semmilyen olyan jellegű kárért (vagyoni kár és nem vagyoni kárt is beleértve), illetve veszteségért, direkt vagy indirekt módon, amelyet a Látogató a Weboldal használata során, annak következtében szenved el, különös tekintettel, de nem kizárólagosan az anyagi veszteségekre, haszonvesztésre, várható jövedelemkiesésre, nyereségre vagy bármilyen egyéb haszonra, üzleti veszteségre, üzleti információk elvesztésére vagy bármely egyéb vagyoni, illetőleg járulékos veszteségekre vonatkozólag.

10.2. A Kovács Pince Tök Kft. nem vállal felelősséget semmilyen, a Látogatónak a Weboldal használata során beszerzett információk alapján történő veszteségével, illetve nyereségével kapcsolatban.

10.3. A Kovács Pince Tök Kft. nem vállal semmilyen felelősséget többek között a következő esetekben:

a) hibák, elgépelések, félreértelmezések, félrehallások, félreolvasások, félrefordítások, elírások, technikai meghibásodások, megjelenési hibák, vis maior és/vagy bármilyen egyéb, hasonló jellegű hibák;

b) a Kovács Pince Tök Kft. által felállított szabályok megsértése;

c) büntetőjogi intézkedések;

d) A Kovács Pince Tök Kft-tól bármely formában és/vagy bármely csatornán kapott tájékoztatás, tanács;

e) jogi lépések és/vagy egyéb jogorvoslat;

f) bármilyen olyan jellegű veszteség, illetve kár, amelyet a Látogató vagy egy harmadik fél a Weboldal használatának során, vagy bármely, a Weboldalon található linkre történő kattintásának eredményeként szenvedett;

g) olyan kár, illetve veszteség, amelyet a Látogató, vagy egy harmadik fél szenved el a Weboldal változtatásának, megszűnésének, működésének felfüggesztése következtében;

h) a Weboldal bármely személy által történő, bűncselekményhez, illetve szabálysértéshez történő felhasználása bármilyen hiba, mulasztás, illetve bármely egyéb, rajtunk kívülálló tényezők esetén;

i) a Weboldalon felmerülő bármilyen rendellenesség esetén, a Weboldal vagy annak bármely funkciójának vírusossága, illetve egyéb meghibásodása esetén, bármilyen, ezek által okozott kár, költség, kiadás, illetve bármilyen egyéb rendellenesség esetén;

j) a Látogató által a Weboldal meglátogatására használt internet-szolgáltatónál, illetve harmadik félnél fellépő minden olyan körülmény esetén, amely megakadályozza a Látogatót a Weboldalhoz történő hozzáférésben. A Látogató és az internetszolgáltatója közötti bármilyen peres eljárás esetén a Kovács Pince Tök Kft. semmilyen módon nem vesz részt az eljárás lefolytatásában és a peres eljárás nem befolyásolhatja ezen Szerződés tartalmát;

k) bármilyen olyan kárigény a Látogató részéről, melyet harmadik fél helyezett el a Weboldalon, illetőleg ezen tartalom felhasználásának következményeként merül fel.

11. Adatvédelmi elvek

11.1. Személyes adatok gyűjtése, kezelése, tárolása és/vagy megőrzése

Személyes adatokat kizárólag az Adatvédelmi Irányelveinkben (az Adatkezelési tájékoztató e szerződés elválaszthatatlan része) lefektett módon kezeljük. Kérjük További információkért olvassa át figyelmesen.

12. Harmadik Fél Weboldalak, partneroldalak

12.1. A Szerződésben leírt feltételek, szabályok nem vonatkoznak olyan harmadik felekre, aki a Weboldalon hirdetéseket és/vagy linkeket helyez el.

12.2. A Kovács Pince Tök Kft. nem felelős a Weboldal közzétett olyan tartalomért, beleértve az aktív linkeket is, amit harmadik fél helyezett el, beleértve a harmadik fél és/vagy üzleti partnerei által üzemeltetett egyéb weboldalakon elhelyezett tartalmakat.

12.3. A Kovács Pince Tök Kft. nem garantálja a partnereinek által üzemeltetett weboldalak meglátogatásakor a Látogató adatainak védelmét.

12.4. A Kovács Pince Tök Kft. nem garantálja, hogy a Weboldalon harmadik fél által elhelyezett aktív linkeken elérhető weboldalak rendelkeznek adatvédelmi szabályzattal.

13. Impresszum

Tulajdonos: Kovács Pince Tök Korlátolt Felelősségű Társaság

Székhely: 2073 Tök, Pincesor 1334/1.

Cégjegyzékszám: 13-09-197957

Adószám: 26648958-2-13

Üzemeltető: Kovács Pince Tök Korlátolt Felelősségű Társaság

Képviseletre jogosult: Kovács Ferenc Róbert ügyvezető

A cég kézbesítési címe: Kovács Pince Tök Kft., 2072 Zsámbék, Gagarin u. 3.

E-mail.: kovacspince@kovacspince.hu

Telefonszám: +36-70/430-3310

14. Módosítások

14.1. A szerződés elérhető honlapunkon. A módosításának jogát fenntartjuk. A szerződés bárminemű módosítását honlapunkon közzétesszük, az esetleges módosítások csak a közzétételt követően hatályosak.

A Szerződés 1.0 verziója 2020.05.21. napján került utoljára frissítésre.




Adatkezelési Tájékoztató

A Kovács Pince Tök Kft. az Ön személyes adatait a hozzájárulás, az adattakarékosság, az adatbiztonság és a bizalmasság elve szerint, a vonatkozó jogszabályok és különösen a 2018. május 25-től kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelettel (az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete; “General Data Protection Regulation” – a továbbiakban: a „GDPR”) összhangban kezeli.

E tájékoztató kiadója, aki egyben adatkezelőként is funkcionál:

Elnevezés: Kovács Pince Tök Korlátolt Felelősségű Társaság

Rövid név: Kovács Pince Tök Kft.

Székhely: 2073 Tök, Pincesor 1334/1.

Cégjegyzékszám: 13-09-197957

Adószám: 26648958-2-13

Képviseletre jogosult: Kovács Ferenc Róbert ügyvezető

A cég kézbesítési címe: Kovács Pince Tök Kft., 2072 Zsámbék, Gagarin u. 3.

E-mail.: kovacspince@kovacspince.hu

A jelen adatvédelmi nyilatkozat vonatkozik minden szolgáltatásra, melyek a Kovács Pince Tök Kft. által vehetők igénybe. Ettől eltérő rendelkezés hiányában, kizárólag a jelen adatvédelmi nyilatkozat szabályozza az Ön személyes adatainak felhasználását a Kovács Pince Tök Kft. részéről.

Az adatvédelemmel kapcsolatos kérdéseit kérjük, a kovacspince@kovacspince.hu e-mail címre küldheti. Itt bármikor felteheti adatvédelemmel kapcsolatos kérdéseit, indokolt esetekben kikérheti a Kovács Pince Tök Kft. részéről Önről elmentett adatokat, ill. kérheti azok változtatását vagy különösen indokolt esetben azok törlését. Ezen kívül postai úton is fordulhat hozzánk a 2072 Zsámbék, Gagarin u. 3. címen.

1. Az adatkezelés elvei, módja, az irányadó jogszabályok, alapfogalmak

1.1. Definíciók, fogalommeghatározások:

Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a Személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen a Személyes adatok gyűjtése, rögzítése, rendszerezése, tagolása, tárolása, átalakítása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, betekintése, felhasználása, közlése, továbbítása, terjesztése vagy egyéb módon hozzáférhetővé tétele, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása (ideértve a profilalkotást is), korlátozása, törlése és megsemmisítése.

Adatkezelő: az impresszumban nevesített gazdasági társaság, amely az Adatkezelés céljait és eszközeit – önállóan vagy másokkal együtt – meghatározza.

Személyes adat vagy adat: bármilyen adat vagy információ, amely alapján egy természetes személy Felhasználó – közvetett vagy közvetlen módon – azonosíthatóvá válik.

Adatfeldolgozó: az a szolgáltató, aki bármely Adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.

Ügyfél: az a természetes- vagy jogi személy, aki/amely a weblapon keresztül, e-mailes, telefonos, személyes megkeresés vagy egyéb módon kapcsolatba lép vagy lépett a Kovács Pince Tök Kft.-vel szolgáltatásainak – lehetséges - igénybe vétele céljából, és ennek keretében megadta a jelen Tájékoztatóban felsorolt adatait, illetőleg jogi személy esetén a természetes személy képviselője és/vagy kapcsolattartója jelen Tájékoztatóban felsorolt személyes adatait. Amennyiben az Ügyfél jogi személy, akkor az Ügyfél felelőssége arról gondoskodni, hogy a természetes személy képviselője és/vagy kapcsolattartója megfelelő hozzájárulást adjon az Ügyfélnek és a Kovács Pince Tök Kft.-nek személyes adatainak a jelen Tájékoztatóban írt kezeléseihez.

Bűnügyi személyes adat: a büntetőeljárás során vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a büntetőeljárással összefüggésben, a büntetőeljárás lefolytatására, illetve a bűncselekmények felderítésére jogosult szerveknél, továbbá a büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, az éríntettel kapcsolatba hozható, valamint a büntetett előéletre vonatkozó személyes adat.

Különleges adat: a faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre, az egészségi állapotra, valamint a kóros szenvedélyre vonatkozó és a bűnügyi személyes adat.

Adatvédelmi incidens: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

Vállalkozás: gazdasági tevékenységet folytató természetes vagy jogi személy, függetlenül a jogi formájától, ideértve a rendszeres gazdasági tevékenységet folytató személyegyesítő társaságokat és egyesületeket is. Adatvagyon leltár: az adatkezelő által kezelt személyes adatok körének és jellegének felmérését szolgáló dokumentum Harmadik fél: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak.

1.2. A Kovács Pince Tök Kft. mint adatkezelő a jóhiszeműség, a tisztesség és az átláthatóság követelményeinek megfelelően, Önnel együttműködve jár el az adatkezelés során. A Kovács Pince Tök Kft. csak a törvényben meghatározott, vagy az Ön által megadott adatokat kezeli, az alábbiakban meghatározott célokból. A kezelt Személyes adatok köre arányban áll az adatkezelés céljával, azon nem terjeszkedhet túl.

1.3. Minden olyan esetben, ha a Személyes adatokat a Kovács Pince Tök Kft. az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről Önt tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást Ön megtiltsa.

1.4. A Kovács Pince Tök Kft. a részére megadott Személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott Személyes adatok megfelelőségéért kizárólag az azt megadó személy felel.

1.5. A 16. életévét be nem töltött személy érintett Személyes adatai csak a felette szülői felügyeletet gyakorló nagykorú személy hozzájárulása esetén kezelhető. A Kovács Pince Tök Kft.-nek nem áll módjában a hozzájáruló személy jogosultságát, illetve nyilatkozatának tartalmát ellenőrizni, így az Ön illetve az Ön felett szülői felügyeletet gyakorló személy szavatol azért, hogy a hozzájárulás megfelel a jogszabályoknak. Hozzájáruló nyilatkozat hiányában a 16. életévét be nem töltött érintettre vonatkozó Személyes adatot a Kovács Pince Tök Kft. nem gyűjt.

1.6. A Kovács Pince Tök Kft. az általa kezelt Személyes adatokat a jelen Tájékoztatóban meghatározott Adatfeldolgozókon kívül harmadik félnek át nem adják.

1.7. A jelen pontban foglalt rendelkezés alól kivételt képez az adatok statisztikailag összesített formában történő felhasználása, mely az Ön, mint érintett beazonosítására alkalmas egyéb adatot semmilyen formában nem tartalmazhatja, ez által nem minősül adatkezelésnek, sem adattovábbításnak.

1.8. A Kovács Pince Tök Kft. bizonyos esetekben – hivatalos bírósági, rendőrségi megkeresés, jogi eljárás szerzői-, vagyoni- illetve egyéb jogsértés vagy ezek alapos gyanúja miatt a Kovács Pince Tök Kft. érdekeinek sérelme, a szolgáltatás biztosításának veszélyeztetése stb. – harmadik fél számára hozzáférhetővé teszik az Ön, mint érintett elérhető Személyes adatait.

1.9. A Kovács Pince Tök Kft. jelen Adatkezelési tájékoztatóban felsorolt Adatfeldolgozói 2018. május 25. napját követően a részükre a Kovács Pince Tök Kft. által továbbított és általa kezelt vagy feldolgozott Személyes adatokat a GDPR által előírt rendelkezésekkel összhangban rögzítik, kezelik, ill. dolgozzák fel.

1.10. A Kovács Pince Tök Kft. az általa kezelt Személyes adat helyesbítéséről, korlátozásáról, ill. törléséről Önt, továbbá mindazokat értesítik, akiknek korábban a Személyes adatot Adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az Adatkezelés céljára való tekintettel az Ön jogos érdekét nem sérti.

1.11. Tekintettel különösen, de nem kizárólagosan a GDPR vonatkozó rendelkezéseire a Kovács Pince Tök Kft. nem köteles adatvédelmi tisztviselő kijelölésére, a Kovács Pince Tök Kft. ugyanis nem minősül közhatalmi szervnek vagy közfeladatot ellátó szervnek, a tevékenysége nem foglal magában olyan műveletet, amely érintettek rendszeres és szisztematikus, nagymértékű megfigyelését teszik szükségessé, továbbá nem kezel különleges adatot, illetve büntetőjogi felelősség megállapítására vonatkozó határozatokra és bűncselekményre vonatkozó személyes adatot.

1.12. A Kovács Pince Tök Kft. mint adatkezelő a személyes adatokat az irányadó jogszabályoknak megfelelően kezeli.

Az adatkezelésre irányadó jogszabályok különösen:

a) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Infotv.”);

b) a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: „Grtv.”);

c) az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendelete;

d) az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény;

e) a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (a bizonylatok megőrzését illetően).

2. Az adatkezelés alapelvei

2.1. Adatot csak jogszerűen és tisztességesen, az adatokkal összefüggésbe hozható érintettek számára világos, átlátható módon lehet kezelni (jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság).

2.2. Személyes adatok gyűjtése csak jogszerű célból történhet (célhoz kötöttség).

2.3. Az adatkezelésnek csak és kizárólag a legszükségesebb adatokra kell korlátozódnia (adattakarékosság).

2.4. Az adatkezelésnek pontosnak és naprakésznek kell lennie. (pontosság).

2.5. A személyes adatok csak a szükséges ideig tárolhatók. (korlátozott tárolhatóság).

2.6. Az adatok kezelése során szem előtt kell tartani annak megfelelő biztonságát (integritás és bizalmas jelleg).

2.7. Az alapelveknek való megfelelésért felelősség viselendő (elszámoltathatóság).

3. Az adatkezelés jogalapja

3.1. Figyelemmel a Kovács Pince Tök Kft. tevékenységének jellegére, az adatkezelés jogalapja az Ön önkéntes, megfelelő tájékoztatáson alapuló kifejezett hozzájárulása (Infotv. 5. § (1) bek. a) pont), továbbá profilalkotás esetén az Ügyfél megfelelő, a GDPR rendelkezéseinek megfelelő tájékoztatása, továbbá a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja. Az Ügyfél önként lép kapcsolatba a Kovács Pince Tök Kft.-vel, önként regisztrál, megrendeléseinél önként adja meg adatait a vásárlási folyamathoz, beleértve az elsődleges kapcsolatfelvételt is, önként veszi igénybe a Kovács Pince Tök Kft. valamelyik a szolgáltatását. A Kovács Pince Tök Kft. az Ön, mint érintett hozzájárulásának a hiányában csak akkor kezel adatot, ha erre törvény egyértelműen felhatalmazza.

3.2. Az adatkezelés jogalapja bizonyos esetekben jogszabály rendelkezése. A főbb, adatkezelést is előíró jogszabályok a fent meghatározott jogszabályok.

3.3. A hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén Ön jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

3.4. A Kovács Pince Tök Kft. az Ön által a weblapra történő belépéskor az Ön IP címét a szolgáltatás nyújtásához kapcsolódóan, a Kovács Pince Tök Kft. jogos érdekére tekintettel és a szolgáltatás jogszerű biztosítása okán (pl. jogellenes felhasználás ill. jogellenes tartalmak kiszűrése érdekében), az Ön külön hozzájárulása nélkül is rögzítik.

3.5. Jelen Tájékoztatóban meghatározott Adatfeldolgozók részére történő Adattovábbítás az Ön külön hozzájárulása nélkül végezhető. Személyes adatok harmadik félnek vagy hatóságok számára történő kiadása – hacsak jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik – kizárólag jogerős hatósági határozat/végzés alapján, vagy az Ön előzetes, kifejezett hozzájárulása esetén lehetséges.

3.6. Ön a Kovács Pince Tök Kft. részére megadott személyes adataival összefüggésben azok megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről ill. az Ön által megadott egyéb adatok felhasználásával kizárólag Ön vesz igénybe szolgáltatást illetve azok használata semmilyen módon nem valósít meg jogsértést. E felelősségvállalásra tekintettel mindennemű felelősség kizárólag Önt terheli, aki ezen adatokat megadta (így különösen telefonszám, e-mail cím).

3.7. Az adatkezelés jogalapja lehet a Kovács Pince Tök Kft. mint adatkezelő lényeges jogos érdeke, amely esetben a GDPR vonatkozó rendelkezéseivel összhangban a Kovács Pince Tök Kft. elvégezte és a jövőben is elvégezheti az érdekmérlegelési tesztet, amely alátámasztja, hogy az adott adatkezelés az adatkezelő jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, és ezen érdekekkel szemben nem élveznek elsőbbséget az érintett olyan jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé. A Kovács Pince Tök Kft. felé irányuló kérés esetén a jelen Tájékoztatóban írtak szerint tájékoztatást nyújt az érintett részére a jelen bekezdésben foglaltakkal kapcsolatban.

4. Az adatvagyon leltár

4.1. A tevékenységeink körében végzett adatkezelésre vonatkozó, az előírt kötelezettségeknek megfelelő technikai és szervezési intézkedések megalkotása céljából adatvagyon leltárt készítünk.

4.2.Az adatvagyon leltár tartalmazza az általunk kezelt összes adatkört.

4.3. Adatvagyon leltár tartalmazza:

a) az érintett ügyfél, partner, vonatkozásában a kezelt adatok körét (pl. név, lakcím, telefonszám, e-mail-cím,)

b) a kezelt adatot, az adatkezelés célját

c) esetlegesen kezelt különleges adatok körét

d) az adatkezelés jogalapját (pl. szerződés, jogszabály, jogos érdek)

e) az adatkezelés időtartamát (pl. számviteli törvény szerinti 8 év)

f) kik férhetnek hozzá a személyes adatokhoz a vállalkozás szervezetén belül (pl. adminisztrációt végző munkatárs, jogász, könyvelő, NAV stb.)

g) alkalmaz-e a vállalkozás adatfeldolgozót, ha igen kit, milyen célra és milyen személyes adatokhoz férhet hozzá, mennyi ideig tárolhatja a személyes adatokat (pl. könyvelő)

5. Az adatkezelők személye, adatkezelési tevékenysége és az adatkezelés célja

5.1. Az adatkezelő személye:

Kovács Pince Tök Korlátolt Felelősségű Társaság

Székhely: 2073 Tök, Pincesor 1334/1.

Telefon: +36-70/430-3310

E-mail.: kovacspince@kovacspince.hu

Az Adatkezelő Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság.

5.2. Az Adatkezelő üzemelteti a www.cardium.hu weboldalt, melyen az Adatkezelő, mint gazdasági társaság a termékeit és/vagy szolgáltatásait ismertető tartalmakat helyez el. Az Ügyfeleknek, illetőleg a potenciális Ügyfeleknek lehetőségük van a weblapon keresztül egyénileg kapcsolatba lépni az Adatkezelővel akként, hogy a weblapon megadják cégnevüket, nevüket, kapcsolattartójuk nevét, telefonszámát, email címét. A weblapon keresztül a megadott e-mail címre ajánlat kérhető és egyedi kérdések megválaszolására is sor kerülhet.

5.3. A jelen Tájékoztatóban leírt adatkezelések a GDPR által meghatározott közös adatkezelésnek minősülnek, mivel az Adatkezelő részére az Ügyfél által megadott személyes adatait rögzíti.

5.4. Az Ügyfél a jelen Tájékoztató elfogadásával elfogadja, hogy az Adatkezelő időről-időre rendszerüzenetet küld neki. Ezek a rendszerüzenetek tartalmazhatnak az Adatkezelők által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos információkat, híreket, tanácsokat, másrészt új szolgáltatások bemutatását, általános vagy személyre szabott javaslatokat, egyéb információkat, üzleti híreket, ünnepi üdvözleteket, továbbá a partnerkapcsolat fenntartásához szükséges anyagokat.

5.5. Az Adatkezelő személyes adatot kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezel. Az adatkezelés minden szakaszában megfelel az adatkezelés céljának. Az adatok felvétele és kezelése tisztességesen és törvényesen történik. Az Adatkezelő törekszik arra, hogy csak olyan személyes adat kezelésére kerüljön sor, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető.

5.6. A fent írtakkal összhangban az adatkezelés célja elsősorban az Adatkezelő szolgáltatásainak nyújtása, továbbá:

a) Az Ön mint a Kovács Pince Tök Kft. Ügyfelének azonosítása, az Önnel való kapcsolattartás;

b) Személyre szabott tartalmak és hirdetések megjelenítése;

c) Ügyfél-csoportok képzése és részükre célzott tartalom és/vagy hirdetések megjelenítése;

d) szerződés megkötése, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése;

e) Nyereményjátékok szervezése, bonyolítása;

f) Az Adatkezelőt terhelő kötelezettségek teljesítése, az Adatkezelőt megillető jogok gyakorlása;

g) Elemzések, statisztikák készítése, a szolgáltatások fejlesztése - ezen célból az Adatkezelő csak anonimizált adatokat, személyazonosításra alkalmatlan összesítéseket használ fel;

h) Az Ön jogainak védelme.

6. Az adatok forrása

6.1. Az Adatkezelő kizárólag az Ügyfeleik által megadott Személyes adatokat kezelik, adatokat más forrásból nem gyűjtenek.

6.2. Az adatok megadása az Ügyféllel való kapcsolatfelvétel és szerződéskötés során történik. Emellett az Ügyfél a weblapon történő regisztráció és ajánlatkérés során megadja a saját és kapcsolattartója nevét, e-mail címét, továbbá telefonszámát.

6.3. Amennyiben az Ügyfél az Adatkezelők által szervezetett promóción regisztrál, és megadja adatait, az adott promóció tájékoztatójában foglaltak szerint hozzájárul személyes adatai kezeléséhez. Ebben az esetben az Adatkezelő kizárólag a promóció során megadott adatokat kezeli a promóció céljára.

7. A kezelt adatok köre

7.1. Az Adatkezelő kizárólag az Ügyfelek által megadott Személyes adatokat kezeli. A kezelt adatok az alábbiak: teljes név, cégnév, e-mail cím, telefonszám.

7.2. A fentieken túlmenően az Adatkezelő kezeli a technikai adatokat, ezen belül az IP címet, a 3.4. és 14.1. pontokban leírtak szerint.

8. Az adatkezelési folyamat leírása

8.1. Az adatok forrása az Ügyfél, aki a Személyes adatokat a Kovács Pince Tök Kft.-vel való kapcsolatfelvétel során adja meg. A weblapon elérhető ajánlatkérő űrlapon szereplő adatok megadása kötelező, kivéve, ha ennek ellenkezője kifejezetten fel van tüntetve.

8.2. Az Ügyfél és/vagy kapcsolattartója a Személyes adatokat önállóan adja meg, az Adatkezelő erre vonatkozóan semmilyen kötelező iránymutatást nem ad, tartalmi elvárásokat nem támaszt. Az Ügyfél és/vagy kapcsolattartója az általa megadott adatok kezeléséhez kifejezetten hozzájárul.

8.3. Amennyiben az Ügyfél és/vagy kapcsolattartója regisztrál az Adatkezelő által szervezett promóción (pl. a Facebook-on), és megadja az ott kért adatait, elfogadja az adott promócióhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztatót.

9. A nálunk kezelt adataival kapcsolatos jogai

9.1. Tájékoztatáshoz, hozzáféréshez való jog (jogában áll megtudni, milyen adatokat és hogyan tartunk nyilván önről).

9.2. Helyesbítés és törléshez való jog (ha a neve, címe, bármely más adata, amely nálunk nyilván van tartva megváltozott, vagy azt elírással, illetve tévesen kezeljük, joga van kérni a kijavítását, pontosítását).

9.3. Korlátozáshoz, tiltakozáshoz való jog.

9.4. Azon adatok vonatkozásában, amelyekre az előzőleg ismertetettek szerint nincs jogalap, kérhető a törlésük vagy tiltakozhat a nyilvántartásuk ellen.

9.5. Adathordozáshoz való jog.

9.6. Az audit, a megismerés és a tiltakozás joga is megilleti.

10. Adatkezelési tevékenységek nyilvántartása

Az adatkezelési tevékenységek nyilvántartását az elszámoltathatóság elvéből következően annak érdekében végezzük, hogy a jogszabálynak és e szabályzatnak megfelelő adatkezelést igazolhatóan (ha például ezt bizonyítani szükséges ez ne okozzon nehézséget) nyomon lehessen követni.

Ennek érdekében az alábbi nyilvántartásokat vezetjük:

a) adattovábbítás nyilvántartása,

b) érintetti jogok érvényesítése iránti kérelmek, és az arra a vállalkozás által adott válaszok nyilvántartása,

c) hatósági megkeresések, és az arra a vállalkozás által adott válaszok nyilvántartása,

d) adatkezelés megszüntetése iránti kérelmek nyilvántartása,

e) ügyfelek nyilvántartása,

f) munkaviszonnyal összefüggő személyes adatok kezelésének nyilvántartása,

g) adatvédelmi incidensek nyilvántartása.

A nyilvántartásokat cégünk írásban vezeti, papír alapon és/vagy elektronikus formátumban.

11. Adatvédelmi incidensek kezelése

11.1. Ha az adatkezelés során bármiféle jogellenes vagy szabályellenes dolgot tapasztalunk, vagy bármi jogszerűtlen történik. Az adatvédelmi incidenst indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomásunkra jutott, bejelentjük a felügyeletet végző hatóságnak.

A bejelentésben:

a) ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, beleértve – ha lehetséges – az érintettek kategóriáit és hozzávetőleges számát, valamint az incidenssel érintett adatok kategóriáit és hozzávetőleges számát;

b) közölni kell kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit;

c) ismertetni kell az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket;

d) ismertetni kell a vállalkozás által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.

11.2. Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatni kell az érintettet az adatvédelmi incidensről.

11.3. A tájékoztatásban az éríntettel világosan és közérthetően ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, és:

a) közölni kell a kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit;

b) ismertetni kell az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket;

c) ismertetni kell a vállalkozás által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.

12. Reklámozási célú adatkezelés, hírlevelek küldése

12.1. Amennyiben az Ügyfél ahhoz külön hozzájárul, az Adatkezelő a megadott elérhetőségeken felveszik a kapcsolatot az Ügyféllel és/vagy kapcsolattartójával, és számára a közvetlen megkeresés módszerével reklámot küld. A reklám küldhető postai úton, telefonon (ide értve az SMS-t is), és e-mailben. A reklámozás feltétele minden esetben az Ügyfél hozzájárulása. Az Ügyfél a hozzájárulását bármikor, indokolás nélkül visszavonhatja. Az Ügyfél felelőssége arról gondoskodni, hogy a kapcsolattartója által a Kovács Pince Tök Kft. részére megadott Személyes adatok marketing célból történő kezeléséhez az érintett természetes személy megfelelő hozzájárulása rendelkezésre álljon – ennek hiányáért a Kovács Pince Tök Kft. semmilyen módon felelősségre nem vonható.

13. Nyereményjátékokhoz kapcsolódó adatkezelés

13.1. Az Adatkezelő időnként szervez nyereményjátékokat, melyek célja a regisztrációk számának növelése, a regisztrációk felfrissítése (aktualizálása). A nyereményjátékon a részvétel nem kötött tétfizetéshez, vásárláshoz, így a nyereményjáték nem minősül engedély-, vagy bejelentésköteles nyereményjátéknak.

13.2. Az adatkezelés jogalapja az Ügyfél hozzájárulása. Amennyiben az Ügyfél a nyereményjátékra jelentkezik, vagy a nyereményjátékon való részvétel céljából regisztrál, megadja adatait, és hozzájárul adatai kezeléséhez, a jelen Tájékoztatóban foglaltak szerint. Az elfogadó nyilatkozat és az adatok megadása hozzájárulásnak minősül. A nyereményjátékon való részvétel történhet:

a) új regisztrációval. Ebben az esetben az vesz részt a nyereményjátékon, aki a megadott időszakban regisztrál.

b) regisztráció felfrissítésével. Ebben az esetben az vesz részt a nyereményjátékon, aki a megadott időszakban kapcsolatba lép valamelyik Adatkezelővel, aktualizálja adatait, vagy új adatot ad meg.

13.3. Az adatkezelés célja a nyereményjáték lebonyolítása, sorsolás, a nyertesek tájékoztatása, a nyeremények eljuttatása.

13.4. A nyereményjátékot követően az Adatkezelő az Ügyfél adatait a jelen Tájékoztatóban meghatározottak szerint kezeli.

14. Technikai adatok és cookie-k kezelése

14.1. Az Adatkezelő rendszere automatikusan rögzíti az Ügyfél számítógépének IP-címét, a látogatás kezdő időpontját, illetve egyes esetekben – a számítógép beállításától függően – a böngésző és az operációs rendszer típusát. Az így rögzített adatok egyéb személyes adatokkal nem kapcsolhatók össze. Az adatok kezelése kizárólag statisztikai célokat szolgál.

14.2. A cookie-k lehetővé teszik a weblap számára, hogy felismerje a korábbi látogatókat. A cookie-k az Adatkezelőt, mint a weblap üzemeltetőjét segítik a weblap optimalizálásában, abban, hogy a weblap szolgáltatásait az Ügyfelek szokásának megfelelően alakítsák ki. A cookie-k alkalmasak továbbá arra, hogy

a) megjegyezzék a beállításokat, így nem kell azokat az Ügyfeleknek rögzítenie, ha egy új oldalra lép,

b) emlékeznek a korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelni,

c) elemzik a weblap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ügyfelek elvárásai szerint működjön, az Ügyfél könnyen megtalálja a keresett információt, és

d) figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

14.3. Amennyiben a weblapon az Adatkezelő külső webes szolgáltatások segítségével jelenít meg különféle tartalmakat vagy készít használati statisztikákat, az néhány olyan süti tárolását eredményezheti, melyeket nem az Adatkezelő felügyel, így nincs befolyása arra, hogy a weboldal milyen adatokat gyűjt. Ezen cookie-król az adott szolgáltatásra vonatkozó Tájékoztatók adnak tájékoztatást.

14.4. Az Adatkezelő a cookie-kat felhasználja arra, hogy az Ügyfelek felé a Google, a Facebook és egyéb internetes csatornák útján reklámokat jelenítsen meg. Az adatkezelés emberi beavatkozás nélkül történik.

14.5. Az Ügyfelek beállíthatják webes keresőjüket úgy, hogy elfogadjanak minden sütit, elutasítsanak mindet, vagy értesítsék az Ügyfelet, ha süti érkezik a gépére. A beállítási lehetőségek általában a böngésző „Opciók” vagy „Beállítások” menüpontjában találhatók. A cookie-k alkalmazásának tiltásával az Ügyfél tudomásul veszi, hogy cookie nélkül a weblap működése nem teljes értékű.

14.6. Az angol nyelvű www.aboutcookies.org weboldalon található részletes tájékoztató szintén segít a különböző böngészőkben történő beállításokban.

15. Adattovábbítás

15.1. Az Adatkezelő az Ügyfelek partnertájékoztatás céljából kezelt személyes adatait (azaz név, emailcím; cégnév, céges cím és telefonszám) a mindenkori adatfeldolgozóik bármelyike részére jogosultak továbbítani, akik az adatokat csak a szerződésükben foglalt célokra és szükséges időtartam során tárolják, harmadik félnek nem adják ki, bizalmasan kezelik, majd a célok megszűnésével visszaküldik az Adatkezelő számára, majd a náluk levő adatokat megsemmisítik. Az Adatkezelő Személyes adatot csak akkor továbbít harmadik személy részére, ha ahhoz az Ügyfél egyértelműen – a továbbított adatkör és az adattovábbítás címzettje ismeretében – hozzájárult, vagy az adattovábbításra törvény felhatalmazást ad.

15.2. Az Adatkezelő jogosult és köteles minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt Személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely Személyes adat továbbítására őket jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kötelezi. Ilyen Adattovábbítás, valamint az ebből származó következmények miatt az Adatkezelő nem tehető felelőssé.

15.3. Az Adatkezelő az adattovábbításokat minden esetben dokumentálja és az adattovábbításokról nyilvántartást vezet.

15.4 A Weboldal adatbázisa az Ügyfél adatait a szolgáltatások teljesítése érdekében tárolja azokat az adatkezelő tovább adni sem reklámfelhasználás, sem egyéb célra - az Ügyfél kifejezett hozzájárulása hiányában - nem jogosult.

16. Adatfeldolgozás

Az Adatkezelő a tevékenysége ellátásához jogosult adatfeldolgozót igénybe venni. Az adatfeldolgozók önálló döntést nem hoznak, kizárólag az Adatkezelővel kötött szerződés, és a kapott utasítások szerint jogosultak eljárni. Az Adatkezelő ellenőrzi az adatfeldolgozók munkáját. Az adatfeldolgozók további adatfeldolgozó igénybe vételére csak az Adatkezelő hozzájárulásával jogosult.

17. Adatbiztonság, az adatok megismerése

17.1. Az Adatkezelő gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az irányadó jogszabályok, adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. Az Adatkezelő a Személyes adatokat megfelelő intézkedésekkel védik a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

17.2. Az Adatkezelő az általa kezelt Személyes adatokat az irányadó jogszabályoknak megfelelően tartja nyilván, biztosítva, hogy az adatokat csak azok a munkavállalók, és egyéb az Adatkezelő érdekkörében eljáró személyek (adatfeldolgozók) ismerhessék meg, akiknek erre munkakörük, feladatuk ellátása érdekében szükségük van. Az adatokat a munkavállaló szervezetén belül csak naplózás mellett lehet megismerni. Az Adatkezelő munkavállalói egyedi kereséseket, az adatokon egyedi műveleteket csak az Ügyfél kérésére végeznek, vagy abban az esetben, ha ez a szolgáltatás nyújtása érdekében szükséges.

17.3. Az Adatkezelő az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintettel van a technika mindenkori fejlettségére. Az Adatkezelő több lehetséges adatkezelési megoldás közül azt választja, amely a Személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene.

17.4. Az Adatkezelő az informatikai védelemmel kapcsolatos feladatai körében gondoskodik különösen:

a) A jogosulatlan hozzáférés elleni védelmet biztosító intézkedésekről, ezen belül a szoftver és hardver eszközök védelméről, illetve a fizikai védelemről (hozzáférés védelem, hálózati védelem);

b) Az adatállományok helyreállításának lehetőségét biztosító intézkedésekről, ezen belül a rendszeres biztonsági mentésről és a másolatok elkülönített, biztonságos kezeléséről (tükrözés, biztonsági mentés);

c) Az adatállományok vírusok elleni védelméről (vírusvédelem);

d) Az adatállományok, illetve az azokat hordozó eszközök fizikai védelméről, ezen belül a tűzkár, vízkár, villámcsapás, egyéb elemi kár elleni védelemről, illetve az ilyen események következtében bekövetkező károsodások helyreállíthatóságáról (archiválás, tűzvédelem).

17.5. A munkavállalók, és egyéb, az Adatkezelő érdekében eljáró személyek az általuk használt, vagy birtokukban lévő, személyes adatokat is tartalmazó adathordozókat, függetlenül az adatok rögzítésének módjától, kötelesek biztonságosan őrizni, és védeni a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen.

17.6. Az Adatkezelő az elektronikus nyilvántartást informatikai program útján üzemeltetik, amely megfelel az adatbiztonság követelményeinek. A program biztosítja, hogy a Személyes adatokhoz csak célhoz kötötten, ellenőrzött körülmények között csak azon személyek férjenek hozzá, akiknek a feladataik ellátása érdekében erre szükségük van.

18. Az adatkezelés időtartama

18.1. Az Adatkezelő a személyes adatot törli, ha

a) kezelésük jogellenes; Amennyiben kiderül, hogy az adatok kezelése jogellenesen történik, az Adatkezelő a törlést haladéktalanul végrehajtja.

b) az Ügyfél kéri (a jogszabályon alapuló adatkezelések kivételével); Az Ügyfél önkéntes hozzájárulása alapján kezelt Személyes adatok törlését a Ügyfél kérheti. Ez esetben az Adatkezelő az adatokat törli. A törlés csak akkor tagadható meg, ha a Személyes adatok kezelésére jogszabály felhatalmazást ad. A törlési kérelem megtagadásáról, és az adatkezelést lehetővé tevő jogszabályról az Adatkezelő minden esetben tájékoztatást ad.

c) az adat hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható –, feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki;

d) az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt; A törlés megtagadható (i) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából, vagy (ii) ha a Személyes adatok kezelésére jogszabály felhatalmazást ad; valamint (iii) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez. A törlési kérelem megtagadásáról az Adatkezelő minden esetben tájékoztatja az Ügyfelet, megjelölve a törlés megtagadásának indokát. Személyes adat törlésére irányuló igény teljesítését követően a korábbi (törölt) adatok már nem állíthatók helyre. Az Adatkezelő által küldött hírlevelek az azokban található leiratkozás linken keresztül mondhatók le. Leiratkozás esetén az Adatkezelő a hírlevél adatbázisában az Ügyfél Személyes adatait törli. Mivel az Ügyfél részére az Adatkezelő folyamatos szolgáltatást nyújt, a felek kapcsolata időhatárhoz nem kötött. Mindezek alapján – az Ügyfél kérésének hiányában – az Adatkezelő mindaddig kezeli az adatokat, amíg az Adatkezelő és az Ügyfél közötti kapcsolat fennáll, és ameddig az Adatkezelő az Ügyfél számára szolgáltatást nyújthat. Minden egyéb adatot az Adatkezelő töröl, ha nyilvánvaló, hogy az adatok felhasználására a jövőben nem kerül sor, vagyis az adatkezelés célja megszűnt.

e) azt a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte. Amennyiben bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság jogerősen elrendeli az adatok törlését, a törlést az Adatkezelő végrehajtja. Törlés helyett az Adatkezelő – az Ügyfél tájékoztatása mellett – zárolja a Személyes adatot, ha az Ügyfél ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az Ügyfél jogos érdekeit. Az így zárolt Személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a Személyes adat törlését kizárta. Az Adatkezelő megjelöli az általa kezelt Személyes adatot, ha az Ügyfél vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott Személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen. A jogszabály által elrendelt adatkezelések esetében az adatok törlésére a jogszabály rendelkezése az irányadó.

18.2. A törlés esetén az Adatkezelő az adatokat személyazonosításra alkalmatlanná teszi. Amennyiben jogszabály azt előírja, az Adatkezelő a személyes adatot tartalmazó adathordozót megsemmisíti.

18.3. Az Ügyfél mindenkor jogosult az adatkezelést letiltani.

19. Az Ügyfél jogai és érvényesítésük

19.1. Az Adatkezelő az Ügyfelet a kapcsolatfelvétellel egyidejűleg tájékoztatja a Személyes adatok kezeléséről. Az Ügyfél emellett bármikor jogosult arra, hogy az adatkezelésről tájékoztatást kérjen.

19.2. Az Ügyfél kérelmére az Adatkezelő tájékoztatást ad az Ügyfél általa kezelt, illetve az általa vagy rendelkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, az adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá – az Ügyfél Személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről. Az Adatkezelő köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 munkanapon belül, közérthető formában, az Ügyfél erre irányuló kérelmére írásban megadni a tájékoztatást. A tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos adatkörre vonatkozóan tájékoztatási kérelmet még nem nyújtott be. Egyéb esetekben költségtérítés állapítható meg. A már megfizetett költségtérítést vissza kell téríteni, ha az adatokat jogellenesen kezelték, vagy a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett.

19.3. Az Ügyfél kérheti, hogy a tévesen szereplő személyes adatát az Adatkezelő helyesbítse. Abban az esetben, ha a helyesbítendő adatok alapján rendszeres adatszolgáltatás történik, az Adatkezelő szükség esetén a helyesbítésről tájékoztatja az adatszolgáltatás címzettjét, illetve az Ügyfél figyelmét felhívja arra, hogy a helyesbítést más adatkezelőnél is kezdeményeznie kell.

19.4. Az Ügyfél a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével kérheti a személyes adatai törlését. Az Adatkezelő az Ügyfelet a törlésről tájékoztatja.

19.5. Az Ügyfél az Infotv.-ben meghatározottak szerint tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen.

19.6. Az Ügyfél tájékoztatás, helyesbítés, törlés iránti kérelmét előterjesztheti írásban, az Adatkezelő levelezési címére levélben, vagy az alábbi e-mail címre küldött e-mailben: kovacspince@kovacspince.hu

19.7. Az Ügyfél kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelő korlátozza, ha az Ügyfél vitatja a kezelt Személyes adatok pontosságát. Ebben az esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a Személyes adatok pontosságát. Az Adatkezelő megjelöli az általa kezelt Személyes adatot, ha az Ügyfél vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott Személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.

19.8. Az Ügyfél kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelő korlátozza akkor is, ha az Adatkezelés jogellenes, de az Ügyfél ellenzi a kezelt Személyes adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását.

19.9. Az Ügyfél továbbá akkor is kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését az Adatkezelő korlátozza, ha az Adatkezelés célja megvalósult, de az Ügyfél igényli azok Adatkezelő általi kezelését jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez.

19.10. Az Ügyfél kérheti, hogy az Adatkezelő az Ügyfél által rendelkezésére bocsátott és az Ügyfél által automatizált módon kezelt Személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban részére átadja és/vagy azokat egy másik adatkezelő részére továbbítsa.

19.11. Ha az Adatkezelő az Ügyfél helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesíti, a kérelem kézhezvételét követő 15 munkanapon belül írásban közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának indokait. A helyesbítés, törlés vagy zárolás iránti kérelem elutasítása esetén az Adatkezelő tájékoztatja az Ügyfélt a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

19.12. Az Ügyfél a fenti, jogainak gyakorlásával kapcsolatos nyilatkozatokat megteheti az Adatkezelő a 19.6. pontjában írt elérhetőségén.

19.13. Az Ügyfél panaszával fordulhat közvetlenül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; telefon: +36-1-391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu) is. Az Ügyfél jogosult jogainak megsértése esetén az Infotv. 22. § (1) bekezdése alapján bírósághoz fordulni. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az Ügyfél választása szerint – az Ügyfél lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Az Adatkezelő kérésre az Ügyfelet részletesen tájékoztatja a jogorvoslat lehetőségéről és eszközeiről.

20. Az Adatkezelési Tájékoztató módosítása

20.1. Az Adatkezelő fenntartja magának a jogot, hogy a jelen Tájékoztatót egyoldalú döntésével bármikor módosítsa. Az Adatkezelő a jelen Tájékoztató módosítása esetén rendszerüzenet küldése útján jogosult - de nem köteles - az Ügyfeleket a módosításról tájékoztatni. Az értesítésben foglalt tájékoztatás alapján az Ügyfél a jelen Tájékoztatóban és a mindenkor hatályos jogszabályokban írt módon jogosult az adatkezeléssel kapcsolatos jogait gyakorolni.

20.2. Ön a Kovács Pince Tök Kft.-vel való kapcsolatfelvétellel elfogadja a Tájékoztató mindenkor hatályos rendelkezéseit, ezen túlmenően az egyes Ügyfelek beleegyezésének kikérésére nincs szükség.

21. Az adatvédelemre és adatkezelésre vonatkozó jogszabályok, források és egyben ajánlott linkek:

- Magyarország Alaptörvénye VI. cikkének (2) és (3) bekezdései (személyes adatok védelméhez fűződő jog)

- 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

- 1998. évi VI. törvény az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről

- 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről

- 2008. XLVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól

- Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete:

https://www.naih.hu/files/GDPR_TXT_HU.pdf

- Infógrafikával segített általános adatvédelemi tájékoztató:

http://ec.europa.eu/justice/smedataprotect/index_hu.htm

- 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról:

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1100112.TV

- Iránymutatás adatkezelők, adatfeldolgozók részére:

http://www.naih.hu/felkeszueles-az-adatvedelmi-rendelet-alkalmazasara.html

- Az adatvédelmi reformmal kapcsolatos állásfoglalások:

http://www.naih.hu/az-adatvedelmi-reformmal-kapcsolatos-allasfoglalasok.html

22. Jelen tájékoztató időbeli hatálya és záró rendelkezés

Jelen tájékoztató 2020. május 21. napjától hatályos.

A tájékoztató elérhető honlapunkon. A módosításának jogát fenntartjuk. A tájékoztató módosítását honlapunkon közzétesszük, az esetleges módosítások csak a közzétételt követően hatályosak.




Szabályzat a weboldallal kapcsolatos Cookie-k használatáról

A jelen Cookie-k Használatának Szabályzatáról szóló Tájékoztatás – a továbbiakban: Tájékoztatás - célja, hogy a Kovács Pince Tök Kft. (Székhely: 2073 Tök, Pincesor 1334/1.; Cégjegyzékszám: 13-09-197957; Adószám: 26648958-2-13)– a továbbiakban: Kovács Pince Tök Kft. - által üzemeltetett www.cardium.hu weboldalt - és az azon keresztül elérhető szolgáltatásokat igénybe vevő személyek – a továbbiakban: felhasználók - megfelelő tájékoztatást kapjanak a www.cardium.hu által kiadott cookie-k használatának feltételeiről.

1. Cookie (süti) használatról:

a, A Kovács Pince Tök Kft. tájékoztatja a www.cardium.hu felhasználóit arról, hogy a cookie a következőket jelenti:

A cookie, vagy hétköznapi, magyar elnevezésű nevén „süti” egy kizárólag betűket és számokat tartalmazó, kisméretű fájl, amely a felhasználók bármilyen Internetes hozzáférést biztosító eszközén tárolható (pl. számítógép, mobiltelefon, stb.)

A cookie ténylegesen egy „információcsomag”, amelyet a www.cardium.hu webszervere elküld a www.cardium.hu felhasználóinak, majd ezt követően, a felhasználók böngésző programja visszaküldi mindezt a www.cardium.hu webszervere részére, minden egyes, a webszervert érintő használat alkalmával.

A cookie-k nem férnek hozzá a www.cardium.hu weboldalt felhasználók merevlemezének adataihoz. A cookie-k nem csatlakoznak az Ön rendszeréhez, és nem károsítják az Ön fájljait.

A cookie-k vírusokat, kémprogramokat és futtatható állományokat nem tartalmaznak.

A legtöbb cookie hatékony működéséhez semmilyen személyes adat nem szükséges. Ennek okán, az esetek túlnyomó többségében, a cookie nem azonosítja a felhasználókat. A cookie-k használata során összegyűjtött személyes adatok pedig, kizárólag olyan célból használhatóak fel, hogy azok a felhasználók számára bizonyos funkciók használatát megkönnyítsék. Ezek a személyes adatok pedig olyan módon tárolt adatok, melyekhez jogosulatlan személyek nem férhetnek hozzá.

b, A Kovács Pince Tök Kft. tájékoztatja a www.cardium.hu weboldal felhasználóit arról, hogy a cookie a következő funkciókra használható:

A cookie-k lehetővé teszik valamennyi felhasználó Internetes hozzáférést biztosító eszközének felismerését és ennek segítségével a felhasználók igényeihez igazított tartalom megjelenítését.

A cookie-k valamennyi felhasználó számára egyszerűbb böngészést biztosítanak és elősegítik azt, hogy a szolgáltatások valamennyi felhasználó számára minél kényelmesebb legyen és minél kedvezőbb felhasználói élményt tegyen lehetővé.

A cookie-k – kizárólag a felhasználók anonimitásának megőrzése mellett – statisztikák elkészítéséhez is használhatóak. A hivatkozott statisztikák információkat szolgáltatnak a Kovács Pince Tök Kft. számára a felhasználók oldalhasználati szokásaival kapcsolatosan, ezáltal lehetővé teszik a Kovács Pince Tök Kft. számára, hogy a www.cardium.hu weboldal szerkezetét és tartalmát folyamatosan a felhasználók igényeihez igazítsa, a felhasználók igényeinek eleget téve módosítsa.

Az előzőekben említetteken túlmenően, a www.cardium.hu weboldal különösen, de nem kizárólagosan, a következő célok megvalósulása érdekében helyezhet el cookie-kat a felhasználók Internetes hozzáférést biztosító eszközein: a felhasználók böngészésének elemzése, a weboldal teljesítménymérése, a felhasználók feliratkozási szokásainak mérése, a felhasználók részére a megfelelő termékek és/vagy szolgáltatások ajánlása, a felhasználók részére releváns reklámok megjelenítése, stb.

c, A Kovács Pince Tök Kft. tájékoztatja a www.cardium.hu weboldal felhasználóit arról, hogy a következőkben felsorolt fajtájú cookie-kat használja:

Időszakos cookie: Az időszakos cookie-k olyan ideiglenes fájlok, amelyek a felhasználó bejelentkezési időszakának végéig, vagy a felhasználó böngésző alkalmazásának bezárásáig maradnak a felhasználó Internetes hozzáférést biztosító eszközén.

Állandó cookie: Az állandó cookie-k olyan ideiglenes fájlok, amelyek a paraméterükben meghatározott ideig, vagy a manuális törésükig vannak jelen a felhasználó Internetes hozzáférést biztosító eszközén.

d, A Kovács Pince Tök Kft. tájékoztatja a www.cardium.hu weboldal felhasználóit arról, hogy a cookie-k a következőkben felsorolt módokon törölhetők:

A weboldalak eléréséhez használt böngészőprogramok, alapértelmezett esetben engedélyezik a cookie-k elhelyezését az Internetes hozzáférést biztosító eszközre. Ezek a beállítások azonban megváltoztathatók akként, hogy a cookie-k automatikus kezelését a böngésző blokkolja, vagy minden egyes esetben értesítse a felhasználót arról, hogy az Internetes hozzáférést biztosító eszközre cookie került kiküldésre. A cookie-k kezelésére vonatkozó információk a böngésző beállításai között találhatóak.

A Kovács Pince Tök Kft. felhívja a felhasználók figyelmét arra, hogy a cookie-k használatának tiltása, vagy korlátozása negatívan befolyásolhatja az adott weboldal bizonyos funkcióinak működését.

2. Általános Információk:

A weboldalunkra látogató felhasználó, elfogadja, hogy a weboldalon feltüntetett partnerek, linkek tulajdonosai felhasználhatják a személyes adatait üzletszerzés céljából. További tájékoztatás: Ip címét, és internetes elérhetőségeit a weboldalunk látogatása alkalmával a böngészőn keresztül tárolhatja a szerver kiszolgáló információ technológiai rendszere, különböző forgalmi, látogatottsági statisztikák készítése, rosszindulatú vírusok, tartalmak, támadások beazonosítása végett és az adatok feldolgozása céljából az adatfeldolgozó információ technológiai rendszer, vagy személy részére átadja. Annak érdekében, hogy weboldalunk a lehető leghatékonyabban működjön, mi is cookie-kat használunk. A cookie-k által egy honlap felismeri a visszatérő felhasználókat, valamint lehetővé teszik számunkra, hogy adatokat gyűjtsünk felhasználóink viselkedéséről, például arról, hogy Ön melyik országban csatlakozott weboldalunkhoz, milyen böngésző szoftvert és operációs rendszert használ, mi az IP-címe, milyen oldalakat tekintett meg honlapunkon, mely funkciókat használta. Személyes azonosításra alkalmas adatokat nem gyűjtünk, kivéve, ha azokat Ön önként adja meg. Az adatokat honlapunk tovább fejlesztéséhez, látogatottságunk elemzéséhez, reklámstratégiánkhoz használjuk fel.

3. Más weboldalakra mutató linkek:

Ezen a webhelyen más weboldalakra mutató linkek és utalások találhatók. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ezen weboldalunkhoz tartozó szervezetünk, társaságunk hatásköre nem terjed ki a más webhelyek által alkalmazott sütikre és követő technológiákra, és ez a szabályzat más webhelyekre nem vonatkozik.

4. Hirdetésekkel kapcsolatos információk:

Külső szolgáltatók, amilyen a Google, cookie-k használatával jelenítenek meg hirdetéseket, a felhasználónak a weboldalt érintő korábbi látogatásai alapján. A Google által használt DART cookie lehetővé teszi, hogy a Google és partnerei a hirdetéseket az Ön webhelyén és az internet egyéb helyein végzett látogatásaik alapján jelenítsék meg a felhasználók számára. A felhasználók kikapcsolhatják a DART cookie használatát, ha felkeresik a hirdetés leiratkozási oldalt. (Arra is lehetőség van, hogy a külső szolgáltatók cookie-használatáról való leiratkozáshoz a felhasználókat a Network Advertising Initiative leiratkozási oldalára irányítja.) Ezen a webhelyen a Google szolgáltat fizetett hivatkozásokat, linkeket a weboldalra látogatóknak. A látogatók leiratkozhatnak a cookie-k némelyikéről (ha nem is mindegyikéről) a Network Advertising Initiative leiratkozási webhelyén:

www.networkadvertising.org/managing.

A DoubleClick DART cookie jelentése: a Google használja a partnereinek webhelyén megjelenő hirdetéseknél, például az AdSense hirdetéseket megjelenítő vagy a Google által jóváhagyott hirdetési hálózatokban részt vevő webhelyek hirdetéseinél. Ha a felhasználók ellátogatnak valamely partner webhelyére, és akár megtekintenek egy hirdetést, akár rá kattintnak egy hirdetésre, egy cookie kerülhet az adott végfelhasználó böngészőjébe. Az ilyen cookie-kból gyűjtött adatokat a rendszer arra használja fel, hogy segítse a megjelenítőket a hirdetések jobb kiszolgálásában és kezelésében webhelyeiken és az interneten.

5. Egyet nem értés:

Amennyiben nem ért egyet feltételeinkkel a weboldalt hagyja el és ne látogassa vagy ha a süti (cookie) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, azt a saját böngészőjében elvégzett beállítások (tiltás, visszavonás) útján teheti meg. Ebben az esetben ez bizonyos szolgáltatások igénybevételét korlátozhatja vagy megakadályozhatja.

6. Kapcsolatfelvétel:

Ha Önnek bármilyen kérdése, megjegyzése vagy aggodalma van ezzel a cookie / süti használati, adatvédelmi szabályzattal vagy a webhely adatgyűjtési eljárásaival kapcsolatban, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk a honlapunkon található elérhetőségeink egyikén, illetve az esetlegesen megtalálható kapcsolati űrlapjainkon.